Azt gondolom, hogy Létai Gábor alkotásaival kapcsolatban először is a műfaj az, amit tisztáznunk kell. Amikor az ember először szemléli a munkáit, általában távolról nézi azokat. Aztán közelebb megy, látja, hogy a kép vásznon van, mégsem érzékelhető a festmény faktúrája, a festékrétegek felülete. Magában azon kezd gondolkodni, hogy hogyan is került akkor a kép a felületre. Vajon ez egy festmény? Vagy grafika? Hogyan készül? Meddig tart megcsinálni? Miféle eljárás során születik meg? Egy van belőle, vagy készülhet több is? Kézzel készül, egyedi vagy amolyan könnyen, legyártható dolog?
Létai Gábor munkái bár vászonra kerültek, mégsem festmények, hanem nyomatok, és elméletileg több példány is készülhet belőlük. A nyomtatandó felület, a kép, a látvány maga, amit a régiek mintájára nevezhetnénk akár digitális dúcnak is, számítógéppel készül el. Tehát a kép maga digitális hordozón, kvázi a wincesteren létezik. Ahogyan a hagyományos grafikai eljárásoknál is, ez a kép egy fizikai, materiális hordozófelületre, ez esetben nem papírra, hanem vászonra, nagyléptékű nyomtatóval kerül rá.
Létai Gábor munkái tehát grafikák.
Igen ám, de a grafika fogalma mára két alapvető területre vált szét: a képgrafika és az alkalmazott grafika területére. Amit régebben grafika kifejezéssel illettünk, azt ma képgrafikának szokás nevezni. Az ide tartozó alkotások a régi, papíralapú, hagyományos sokszorosító eljárással készülnek, mondhatjuk úgy is, hogy manuálisan. Ilyen a rézkarc, a rézmetszet, a litográfia, stb., vagy az egyedi grafika, az akvarell, az egyedi ceruza- vagy tusrajz. Senkinek eszébe nem jutna azonban ma egy plakátot vagy molinót rézmetszettel vagy akár litográfiával készíteni, ahogy ez még 50 évvel ezelőtt történt. Ezért – bár egy képgrafikai sorozatban több példány is létrejön-, a képgrafika ma, kifejezetten autonóm, művészi szerepet tölt be a képzőművészet terén. Értékei között a mesterségbeli tudás, az eljárások ismerete is különösen fontos, mely csak magasfokú művészi képzettséggel, és igazán csak hosszú évek tapasztalatával szerezhető meg.
Teljesen más eljárással és más céllal készülnek az alkalmazott grafikai vagy más néven a tervező-grafikai munkák. A látvány digitálisan, számítógépes eljárással születik meg, és mindig valamilyen konkrét gyakorlati funkcióval rendelkezik. Elsődleges célja is az, hogy ezt a kívánt funkciót betöltse. Ilyenformán tehát a magyarul iparművészetnek nevezett fogalom körébe tartozik. Ide tartozik minden, ami a vizuális reklám része, a plakát-készítéstől az újság-tervezésen át a tipográfia, a logók, arculatok, weblapok vizuális tervezéséig.
Létai Gábor itt kiállított munkái azonban egyik csoportba sem tartoznak! Hiszen nem hagyományos eljárással készített nyomatok, nem hagyományos értelemben vett egyedi rajzok, hanem digitális munkák. Mégsem töltenek be valamilyen funkciót, nem feladathoz, nem alkalomhoz készülnek, nem az alkalmazott művészet körébe tartoznak. Önálló, szabadon alkotott, megrendelőtől és feladattól független, autonóm, művészi és önkifejezési szándékkal készített, a nézőben katartikus élményt célzó alkotások. A képek készülésekor az alkotói folyamatban éppolyan erősen jelen vannak a rajzi, manuális eljárások, mint a képgrafikánál. Az alkotó – a közhiedelemmel ellentétben – nem csak kattingat, hanem egy digitális táblán, digitális tollal rajzol, és a szoftverek, programok használata éppolyan aprólékos és szakértelmet igénylő tevékenység, mint a régi sokszorosító technikák alkalmazása. Senkinek sem jutna eszébe azt gondolni, hogy a ceruza, a papír és a dúc magától művészi grafikát hoz létre. Így természetesen a digitális tábla, a digitális toll és a szoftver sem képes erre önmagában.
Létai Gábor munkáit tehát leginkább digitális rajzoknak, digitális festményeknek nevezhetnénk, ahol az előbb említett digitális tábla és digitális toll, valamint a szoftver jelentik a rajzi-művészi eszközöket, az elkészült digitális mű a rajzot, a wincester pedig a grafikai dúcot, amiről később a nyomat készül. A számítógépen ezekkel az eszközökkel pedig egyedi alkotás születik, nem máshonnan átvett képek, ábrák, fotók manipulálásaként, összerakosgatásaiként, hanem az üres fehér felületből kiinduló kép-alkotásként. Az itt kiállított kivitelezett művek pedig az ebből készített, fizikailag láthatóvá alakított művészi nyomatok.
És lássuk akkor magukat az alkotásokat! Létai Gábor munkáiban a művészet leginkább a Kandinszkijtól ismert értelmezéssel áll rokonságban. Kandinszkij Szellemiség a művészetben című írásában fogalmazta meg azt a gondolatot, amivel az absztrakciót és a képzőművészeti látványt úgy értelmezte, ahogyan a zenét szokás. Kandinszkij számára a festmény, a vizuális műalkotás éppolyan hatást kelt a szem számára, mint a zene a fül számára. Nem szól valamilyen történetről, nem elmeséli azt, nem fogalmaz meg konkrét gondolatokat, nem kíván egyértelműen üzenni, nem állít, nem ábrázol, sokszor még csak nem is utal konkrét formákra, motívumokra, témákra. Hanem vizuális lassú és gyors ritmusok, színbeli összhangzatok vagy disszonanciák, színárnyalatokkal megfogalmazott pianók vagy fortissimók által érzéseket, érzeteket, hangulatokat kelt. Pszichológiai állapotokba hozza a hallgatót, a nézőt, és valamilyen légkört, szellemiség teremt. Gábor számtalanszor dolgozik zene hatására, jó pár konkrét képének címe is tükrözi ezt. A Stabat mater, melyen a látvány színei és formái a tragikus hangulat mellett valamilyen különleges, halványan felsejlő fényt idéznek meg, amit csak egészen ritkán, egy-egy kivételes légköri, atmoszferikus jelenség során látni. Vagy a Hegedűszóló alkotás, amelynek kavargó, ritmikusan ismétlődő vonalrajza a hegedű szinte már bántó hangszínének vibrálását, cifrázását idézi meg vizuálisan.
Gábor szemlélete még az op art, azaz optical art jellegzetességeivel tart rokonságot. Saját szemét, mint nagyítót alkalmazva indul ki egy-egy látványból, és képeinek hatását is elsősorban a néző szemében szeretné elérni. Mindnyájan jól ismerjük gyerekkorunkból azt a jelenséget, amikor a szemünk felületén megjelenő sejt-méretű, apró, hártyaszerű formák ide-oda úsznak, mozognak, és részben tőlünk függetlenül, részben akaratunk által irányítva, átalakulnak. Gábor alkotásainak sokszor kiinduló, inspiratív pillanata egy ilyen jelenség.
Végezetül hadd mondjam el, hogy Létai Gábor egyébként nagyon szerény ember. Nem törtet a művészeti intézményrendszerben, nem akar érvényesülni, nem is igen szeret kiállítani. Nem kreál alkotásai mögé bonyolult filozófiát, és tartózkodik attól, hogy képei mögé konkrét gondolati, ideológiai üzenetet erőltessünk. Azt vallja, hogy a célja, hogy a fejében megbúvó látványokról afféle lenyomatot készítsen, és hogy a munkáit látó néző szemének pedig örömöt szerezzen. Vallomása emberileg és szakmai szempontból is őszinte, és ezáltal, művészetének hitelességét demonstráló művészi attitűd.
Kedves Gábor, gratulálok Neked, és Isten éltessen téged a 60. születésnapodon!
Garami Gréta